Képtelen leállni: Magyar Péter ismét a saját médiáját gyomrozza, amiért nem az elvárt mennyiségben foglalkoznak vele

Most épp az a baja, hogy senki sem ír a nem létező szakpolitikai javaslatairól.

Súlyos kérdés, hogy vajon a kivételt miért kellene a többség életének a mindennapi kérdésévé tenni. A politikai igazság a többséget védelmezi, a kivétellel nincs semmi baj, annál inkább a többségen belüli kivételek kezelhetetlenségével politikai értelemben. Lánczi András írása.
Nyilván teljesen függetlenül az Akadémiáról szóló jelenlegi vitáktól, nyilván teljesen véletlenül éppen most jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztályának állásfoglalása a biológiai nemek kérdésében. S nyilván szoros összefüggésben a még áprilisban elfogadott Alaptörvény-módosítással, mi szerint az ember vagy férfi, vagy nő. Két hónapig tartott az Alaptörvény-módosításra adott válasz megfogalmazása.
A hír szerint Magyarország vezető biológusainak 92 százaléka fogadta el az állásfoglalást, amely szerint „Az emberek egy nem elhanyagolható hányada olyan kromoszomális vagy anatómiai jellemzőkkel születik és/vagy fejlődik, amelyek […] egyértelműen nem felelnek meg a „férfi” vagy „nő” hagyományos meghatározásának.” Egy nyilatkozat nem térhet ki részletes tudományos érvek kifejtésére, viszont arra igen, hogy politikai élt adjon neki, ahogy ez a nyilatkozat is nem tudományos kitétellel ér véget: „Ha csak két biológiai nemet deklarálnánk az eltérések figyelembevétele nélkül, az marginalizálhatná azokat az embereket, akik nem illeszthetők be ezekbe a kategóriákba. Ez megnyilvánulhat a politikai és jogi elismerés hiányában, a pontos azonosítás nehézségeiben, az okmányok kiállításában, valamint az oktatásban, az egészségügyi ellátásban és a foglalkoztatásban tapasztalható rendszerszintű diszkriminációban. Jó lenne mindezt elkerülni.” Tehát van egy akadémiai közösségi többség (92 százalék) által igaznak elfogadott tudományos igazság, másrészt van egy ebből levezetett politikai következtetés. A modernség lényegét tekintve ez szinte magától értetődő, azaz, ami tudományosan igaz, annak politikai következményeinek kell lennie. A jelen nyilatkozat megfogalmazói konkrét politikai elvárásokat is megfogalmaznak, vagyis ami tudományosan igaz, annak politikailag mérvadónak kell lennie.
Ezen a ponton nekem csak kérdéseim vannak: Vajon milyen marginalizálódással kell szembe néznie azoknak a biológusoknak, akik nem írták alá a nyilatkozatot? Vajon a 20. század zsarnoki rendszerei nem a tudományra hivatkoztak, mindegy, hogy náci vagy kommunista elköteleződéssel? A faji diszkrimináció nem élvezett tudományos biológiai alátámasztást? Nem beszélve a kommunista tulajdonfosztásról, amely a „tudományos történelmi materializmuson” alapult? De nem akarom feszíteni a húrt. Mondandom lényege az, hogy egyetlen politikai döntést és megfogalmazást sem lehet közvetlen, direkt módon alávetni az adott pillanatban elfogadott tudományosság – helyes vagy helytelen – mércéinek. A tudomány és a politika igazsága nem azonos – meg lehet próbálni a kettőt „összehozni”, a végeredményről már vannak tapasztalataink.
A politika nem a meghosszabbított keze a tudománynak. Ez azért nem sajnálatos, mert a modern tudomány nem a tudásról, még kevésbé az igazságról szól, hanem egy adott empirikus világdarabka vizsgálatokra alapított megismerésére. A tudás és az igazság az egészre irányul, a modern tudomány viszont az egésznek valamely részletére. A politika az emberek tapasztalatainak egészére irányuló igazságot keresi, csak ebből lehet sikeres politikai cselekvést (értsd: politikai kampányt) kialakítani. Ha egy ország – bármely ország - alkotmányát mint végső politikai dokumentumát tekintjük, akkor abban számos olyan kijelentés található, amely „tudományosan” megkérdőjelezhető. Egy példa: „A hivatalos nyelv a magyar.” (Alaptörvény, H. 1. pont), de mi van akkor, amikor egy magyar cég, egyetem, intézmény kijelenti, hogy náluk az angol a munkanyelv. Magyarországon vagyunk, a cég vagy intézmény magyar tulajdonú, a munkanyelv mégis angol. Vagy az Alaptörvény azzal kezdődik, hogy „Isten áldd meg a magyart” – akkor ezt most meg fogja támadni az Akadémia valamelyik osztálya, hogy Isten létezése kérdéses?! Vagy az egész Alaptörvény tele van az individuális liberális jogok védelmével – kérdezem, mi az, hogy „joga van”. Tudományosan ennek van bármilyen értelme? Aligha, politikailag azonban van. Sem a jog, sem a természettudományok, sem bármelyik egyéb modern tudomány nem illetékes bármely politikai dokumentum hitelének a megítélésében, nem ez a dolguk, nincs politikai kompetenciájuk. Ha ezt a különbséget tudomány és politika között valaki nem érti, akkor hadd utaljak vissza arra, hogy a fenti állásfoglalást „csak” 92 százalékban fogadta el az akadémiai biológusok közössége. Ez nem arra utal, hogy a tudományos igazság és a politikai érvényesség között szakadék van? Hogy a politikai igazság, amely a polgárok véleményének, érzéseinek, tudásának, vagy akaratának az összegzése, párhuzamosan létezik a tudomány „igazságával”. A modern tudomány abból meríti a morális erejét, hogy a képviselői „tényekre” alapoznak, szemben mindenki mással. Nos, a tény sem egyéb, mint viszonylag biztos következtetés. Bármikor megdőlhet.
Vissza a konkrét kérdéshez. Ha az MTA biológus közösségének többsége szerint marginalizálódhatnak a kromoszómailag besorolhatatlanok a társadalom életében, akkor erre az a válasz, hogy abszolút egyenlőség sose volt, ma sincs, s csak akkor lesz, ha fölszámoljuk az embert mint olyat. Már maga az MTA biológusainak többsége is politikailag marginalizálja a nyilatkozatot alá nem írók 8 százalékát. Ők, persze, nem tennének ilyet. A helyzet azonban az, hogy a konfliktus, az ellentét, az ellenségeskedés metafizikai értelemben, azaz az élet alapelveit tekintve, bele van írva az ember életébe, jellemébe, cselekvésébe. Röviden: a nyilatkozat nagyszerű példája a modern tudomány logikájának és mércéinek a megértéséhez, viszont politikai értelemben naív vagy egyenesen értelmetlen.
A tudományfilozófiában ismeretes a minden empirikus megfigyelést fenyegető logikai hiba, azaz az indukciós következtetés hibája: ha egyetlen empirikus adat is szembe megy a korábbi megfigyelések empirikus adataival, akkor az egész következtetési láncolat megszakad. Ha egyetlen fekete hattyút is látunk, akkor a „minden hattyú fehér” állítás összeomlik. Lefordítom: ha egy tudományos igazságot nem mindenki oszt, akkor az indukció hamis. De ennél sokkal erősebb állítást tettem: a politikai „igazság” csak részlegesen fedheti egymást a tudományos „igazsággal”. Ez nem a tudomány leértékelése, hanem a világ bonyolultságának és működésének az újbóli hangsúlyozása. De nem is a politika felértékelése, hanem egyszerűen a két intellektuális terület megkülönböztetésének a kifejezése. A politikai igazság nem azonos a tudományos igazsággal, de ettől még nem alábbvaló. Az igazság nem attól függ, hogy hányan vallják, hanem hogy a valóság minden területén mit tekintenek annak. A tudomány területén a tudományos mércék szerinti igazság lehet csak igazság. A politika területén a többség akarata a mérvadó, ráadásul minden politikai igazságnak jövőt formálónak kell lennie, azaz mit szeretnének az emberek a jövőben. Abból nem indulhatnak ki, hogy mit fognak tudni a jövőben, mert azt most nem tudják. A tapasztalati tudományoknak itt nincs illetékessége. Továbbá, a politikai érvényesség nem lehet tekintettel a kivételekre – a politikai akaratképzés így elképzelhetetlen volna. A liberálisok persze úgy gondolják, hogy bármely kisebbség igényeit egyenlő státusz illeti meg a többségével. Az ilyen törekvésnek mindig az a vége, hogy valaki mégis csak kisebbségbe szorul – most éppen a férfiak a nőkkel szemben, a fehérek a színesbőrűekkel szemben, a közösség az egyénnel szemben.
A politikai igazság mércéje jórészt metafizikai, azaz elvekre támaszkodik (a rész megelőzi a részt; igazságos, hogy mindenki kapja meg a magáét; ami előbb van, azt nem előzheti meg az, ami később volt stb.). Ha ezek az elvek igazak, akkor nem látom be, miért szenvednének a biológiai alapon megkülönböztetést a kétes kromoszóma összetétellel születettek. Ezt a kérdést minden humánus közösség könnyedén megoldja. Az viszont súlyos kérdés, hogy vajon a kivételt miért kellene a többség életének a mindennapi kérdésévé tenni. A politikai igazság a többséget védelmezi, a kivétellel nincs semmi baj, annál inkább a többségen belüli kivételek kezelhetetlenségével politikai értelemben. Ezért nem mindegy mit mond a tudomány, de az sem, hogy mire törekszik a politika.
Fotó: Ficsor Márton